Az első teljes egészében színes magyar filmet, a Ludas Matyit a „fordulat évében”, a második világháború után, 1950. február 25.-én mutatták be.
A kultúrpolitika vezetői a hatalomátvétel után, „ideológiai” szempontok szerint kezelték az államosított filmgyárat. Ennek fényében nem meglepő, hogy a forgatás kezdete 1949. augusztus 20.-ra esett, az új alkotmány életbelépésekor. Fazekas Mihály művét, a kor ideológiai elvárásaihoz mérten változtatta meg Szinetár György forgatókönyvíró. A választás azért esett Fazekas alkotására, mert az új magyar film büszkeségét kívánták bemutatni egy olyan főhős segítségével, aki a szegény embernek igazságot szolgáltatva diadalmaskodik, Ludas Matyi pedig megfelelő volt erre a célra. Matyi megformálására először Gábor Miklóst kérték fel, de ő túl intellektuális volt a szerephez. Ezért a mindössze 20 éves Soós Imrét választották a címszerepre. A női főszereplőt a 19 éves Horváth Teri alakította. Remek választás volt mindkét színész szerepeltetése, mert nem csak tehetségesek voltak, de származásukat tekintve mindketten szegény, paraszti családból jöttek, ezáltal még hitelesebben alakították szerepüket. Döbrögi szerepében Solthy Györgyöt láthattuk, de a kor nagy színészei, mint Kiss Manyi, Ruttkai Éva, Görbe János, és Somlay Artúr is feltűntek a filmben. A forgatás több helyszínen zajlott: Dömsödön, Gödöllőn, Sárin, valamint Alsó és Felsődabason. Abban a jelenetben, ahol Döbrögit megverik, egy gödöllői óriás platánfát ölel át a Halász Móricz kúriában, Gyónon, ahol Döbrögi kastélyát rendezték be a forgatás idejére. Hatalmas stábbal dolgoztak, a statiszták száma meghaladta a hatszázat.
Több külső helyszínen folyt a forgatás, korabeli ruhákban, amiket kölcsönöztek, vagy a filmgyárban létrehozott alkalmi varrodában varrták őket. A hitelesség kedvéért Matyi ingét egy helybéli parasztembertől kölcsönözték. A forgatásra a libacsapatot is kölcsönbe kapták, ami annyiban okozott nehézséget, hogy a libák csak a gazdaasszonyuk hangjára hallgattak, ezért neki is jelen kellett lennie a felvételnél. A vásáron készült képsorokat a dömsödi református templom előtti téren vették fel, ahol a tömegjelenetnél annyian statisztáltak, hogy a négy részre osztott területnek külön segédrendezője volt.
Ludas Matyi, részlet – A Ludas Matyi Fazekas Mihály hasonló című elbeszélő költeményéből 1949-ben forgatott, 1950-ben bemutatott színes, magyar film Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezésében. Ez volt az első 'teljes hosszában' színes magyar film. Főszereplők: Soós Imre, Pártos Erzsi, Ruttkay Éva, Kiss Manyi, Horváth Teri
Közzétette: Hungarians – 2019. február 3., vasárnap
A legnagyobb kihívást a korábban ismeretlen színes technika használata jelentette, mert a napfényben is nagyon erős világítást kellett használni, az árnyékban a színek korrigálhatatlanná váltak. A vacsorajelenetben világító gyertyák a világítás hőjétől elolvadtak, Döbrögi eredetileg piros ruhája pedig bíborszínben játszott a felvételen. A színek korrigálására több ezer szűrőt használtak. A bemutató előadásra 1950. február 27.-én került sor, de egy hónappal korábban egy Budapestre látogató szovjet delegációnak már levetítették az alkotást. A Ludas Matyit a fővárosban 12 moziban vetítették. Vidéken először Abonyban, március 12.-én mutatták be. Soós Imrét játékáért a Karlovy Vary nemzetközi filmfesztiválon tüntették ki. Az alkotásért Hegyi Barnabás és Nádasdy Kálmán Kossuth-díjban részesült.
A sikert jól jelzi, hogy a Ludas Matyi bekerült a legjobb 53 magyar film közé is. A belga Geavert vállalt mindössze egy év garanciát vállalt a nitrofilm színtartósságára. Az ötvenes években a negatív elveszítette hangját és színét egyaránt. 1961-ben fekete-fehérben újra forgalmazni kezdték a filmet. Az újraszinkronizált változatban Döbrögi hangja Greguss Zoltán, Ludas Matyié pedig Csíkos Gábor volt. A filmet -beleszámítva a felújítás utáni nézőket is- több, mint ötmillióan látták. 2004-ben a Magyar Nemzeti Filmarchívum 35 millió forintért digitális technikával újította fel a mozit. A megújult film 2010-ben DVD-n is megjelent.