A nyugat-európai országok vonzónak tűnnek számunkra. Először is, az életminőség ezen országokban sokkal magasabb, mint a miénk, másodszor, ezek az országok híresek arról, hogy történelemben gazdag látnivalókkal találkozhatunk mindenhol. Nem utolsó sorban pedig a nyugat-európai városok utcái meglepően tiszták.
Természetesen mindez azért alakulhatott így, mert a nyugat-európaiak mentalitása más, mint a miénk. Nem számít, hogy ez a mentalitás milyen különösnek tűnik számunkra, el kell ismerni, működik. Az élethez való hozzáállásuk és a rendkívüli optimizmusuk figyelemre méltó.
Ezek után azon sem csodálkozunk már, hogy, milyen tisztelettel és figyelemmel viseltetnek a nyugat-európai emberek a szegények iránt is. Végtére is, számukra egy személy akkor is a társadalom tagja, ez nem függ annak pénzügyi helyzetétől, vagy éppen iskolázottsági szintjétől.
Néhány évvel ezelőtt egyik barátnőmmel egy kis hangulatos kávézóban ültem, Velencében.
Miközben élveztük a hihetetlenül ízletes olasz kávét, egy férfi lépett be a kávézóba. A pincérhez lépve a következő rendelést adta le: két kávét kért, egyet a saját részére, egyet pedig a „falra”.
Elkezdtük éberen figyelni a történéseket, és nagy csodálkozásunkra azt láttuk, hogy a férfinak egy kávét hozott a pincér, pedig biztosan láttuk, hogy kettőt fizetett.
Miután ez a férfi elhagyta a kávézót, a pincér egy papírt vett elő és ráírta „egy csésze kávé”, majd a lapot kitette a falra.
Ahogy ott ültünk, észrevettük, hogy két másik férfi is jött, akik három kávét fizettek, kettőt ittak meg, és egy újabb cetli került a falra „egy csésze kávé” felirattal.
Ez valami egészen elképesztő és érthetetlen volt számunkra. Befejeztük a beszélgetést, kifizettük a számlát és elhagytuk a kávézót.
Néhány nappal később ismét ebben a kávézóban tartózkodtunk, éppen erős kávét szürcsölgettünk. Ekkor egy rosszul öltözött ember lépett be a kávézóba, megnézte a falat, és a bárpulthoz sétált. Egy székre leült, majd a következőt mondta: „Egy csésze felfüggesztettet kérek!”
A személyzet egyik tagja azonnal kitöltött neki egy csésze eszpresszót, olyan nyugodtan, mint minden más vendégnek, sőt, még jó reggelt is kívánt neki. A férfi megitta a kávét, megköszönte, és egy centet se fizetve távozott.
Ezzel egyidőben a pincér levette az egyik papírlapot a falról, és a szemetesbe dobta.
Ekkor értettük meg az egészet! Hihetetlenül mellbevágó volt a tudat, hogy amit láttunk, az a szegények felé irányuló tisztelet. Egészen felmelegítette a lelkünket, és el kell ismernem könnybe lábadt a szemünk.
Ebben az egészben az a számomra az egyik legfontosabb, hogy a rászoruló személynek nem kell megalázkodnia, könyörögnie azért, amit vásárolni szeretne, mert bizonyos okok miatt nem is engedhetné meg magának. Egyszerűen benéz és látja, hogy van „szabad kávé” a falon, kikéri, a személyzet pedig olyan természetesen szolgálja fel neki, mint bármelyik más (fizető) vendégnek. Mert a kávét igazából kifizették. Senki se lesz szegényebb, senkit se csapnak be, ellenben a szegény biztos örül annak a csésze kávénak. Így lesz a világ egyszerre egy kissé szebb, kedvesebb és melegebb.
Ez egy csodálatos ötlet, amely az olaszoknál alakult ki.
Így tudtam meg, mit is jelent valójában a „falra felfüggesztett” kávé…
