Az út szélén ült a Szeretet és az Elválás, egy fiatal párt figyeltek. Egyszer csak megszólalt az Elválás:
– Le merem fogadni, hogy elválnak!
Mire a Szeretet a következőket mondta:
– Várj egy kicsit, engedd meg, hogy először én lépjek közbe, utána azt csinálsz amit akarsz.
Az Elválás beleegyezett. A Szeretet a két fiatal mellé közelített, megérintette őket, a szemükbe nézett és látta a fellángolást közöttük, majd a Szeretet visszatért az Elválás mellé és azt mondta:
– Eljött a te időd!
Az Elválás így válaszolt:
– Nem, most semmit sem tudok csinálni – most a szívük tele van szeretettel, majd később visszatérek.
Telt, múlt az idő, az Elválás bement a fiatal pár házába és meglátta a fiatal anyuka ölébe a gyereket, mellettük az apukával. Az Elválás abban reménykedett, hogy a kettőjük szerelme már elmúlt, azért is lépett be a házukba.
Amikor a fiatal pár szemébe nézett akkor látta, hogy ez nem így van, megfordult majd ezt mondta:
– Jönni fogok, majd később.
Telt, múlt az idő az Elválás ismét elment a házaspár házába, ahol gyerekzsivaj fogadta, az apuka fáradtan tért haza a munkából, az anyuka pedig próbálta csendesíteni a gyerekeket. Az Elválás abban reménykedett, hogy most sikerülni fog elválasztani őket egymástól, mert erre az időszakra már a szerelem és a hála el kell múljon. Ismét a pár szemébe nézett és látta, hogy tisztelik és megértik egymást.
– Jövök majd később, mondta az Elválás.
Ismét telt múlt az idő, az Elválás újra elment a pár házába. A gyerekek nagyok voltak, az őszhajú apa magyarázott nekik valamit, az anya pedig a konyhában főzött. Ismét a szemükbe nézett, majd látta a bizalmat kettőjük szemében.
Jövök majd később – mondta elkeseredve az Elválás.
Ismét eltelt egy bizonyos idő, az Elválás újra vendégségbe ment hozzájuk. Unokák szaladgáltak a házban, a kandalló mellett pedig egy idős asszony ült. Az Elválás ránézett, majd azt gondolta, most eljött az én időm.
Bele akart nézni az idős nő szemébe, de az gyorsan felállt és kiment a házból.
Az Elválás követte őt, a nagymama a temetőbe ment és leült a férje sírjához.
– Úgy tűnik nagyon elkéstem, az idő elvégezte ezt a dolgot helyettem, mondta az Elválás.
Ismét az idős nő szemébe nézett, majd látta a könnyes szemeiben az emlékezést a szerelemre, a hálára, a tiszteletre, a megértésre és a bizalomra!
