Hol vannak a szegénység forrásai? Mi a valószínűsége annak, hogy ez mi magunkban rejlik? Natalia Grace, üzleti edző és népszerű előadó igyekezett válaszokat találni ezekre a kérdésekre egyik könyvében.
A szerző biztos benne, hogy létezik a genetikai szegénység törvénye, ez az oka annak, hogy az emberek magukba és gyermekeikbe programozzák a szegénységet. Kiderült, hogy mindössze négy tényező befolyásolja ezt.
Ezen oldalról megközelítve könnyen felismerhető a valóságunk.
1. Mentalitás Gyermekkorban, egyik osztálytársunk otthonában, gyakran ugráltunk a kanapén, amíg a felnőttek nem voltak otthon. Nagyon örültünk a rugóknak, amik néhány helyen nagyon közel voltak a kanapé huzatához; lenyűgözve néztük azokat a porfelhőket, amik a sokat látott kanapéból jöttek az ugrálásaink alkalmával. Amikor, húsz évvel később elmentem a gyermekkori barátomhoz, megrémültem, hogy a sarokban látom azt a kanapét, amin anno annyit ugráltunk. Amennyire vissza tudok emlékezni, nem sokat változott, de most megdöbbentem a helyzet szegénységén és nyomorúságán. Fejben felnőttem és hirtelen megértettem, hogy mennyibe kerülhetett egy új kanapé megvásárlása, az összemaszatolt székek cseréje, egy új tükör, mely, ha akkoriban eltörött vagy megrepedt, a csokoládé alumínium fóliájával „javítottak” ki. Amíg ott beszélgettünk, a képzeletemben a plafont tisztítottam és fehérítettem, és a tapétát ragasztottam. Meg akartam mosni a legyek által összepiszkított ablakokat, ki akartam dobni a kanapé alatt kallódó kartondobozokat és pálcikákat, a törött virágcserepet, melyet egy harisnya tartott össze. „De mi van, ha rosszul alakulnak a pénzügyeink…” – gondoltam… De az agyam ellenállt, és azt javasolta, hogy legalább egy olcsó, fa mintás ragasztófóliát vásároljak és azzal fedjem le az asztalt. Akárhová is néztem, mást sem láttam, mint törött, feslett, repedt dolgokat, tárgyakat, szememet és foltokat. Az agyam hirtelen azt mondta nekem: „Mit gondolsz, miért van az, hogy általában ahol szegénység van, ott szemét és kosz is?” Aztán felmerült bennem a következő: ha az „általában” szót a „mindig” vagy a „szinte mindig” szóra cseréljük, attól nem lesz jobb vagy rosszabb a helyzet. A szemét és a kosz nem a pénzhiány jelzője, hanem a mentalitásé. Gondoljunk csak bele: a szemét és a kosz a mentalitás egyik megnyilvánulási formája. És mivel a szemét és a kosz és a szegénység szomszédok, a szegénység is egyfajta sajátos mentalitás. A szegénység a „mosatlan” fejekben van.
2. A nyárspolgáriság Az iskolánkban volt egy csodálatos irodalomtanárom, egy rendkívüli elme, egy nagyon éles elméjű asszony. Egyszer elhagyta a száját egy kifejezés, amire egész életemben emlékezni fogok. Valaki megkérdezte tőle, hogy mit jelent a nyárspolgárság, amire ő azt válaszolta: „A nyárspolgárság azt jelenti, amikor valaki egy öreg kopott bögréből iszik, amikor az új ott áll a kredencben.” És valóban, ez sok régi házban gyakori: a pénzt „a nehéz napokra” teszik félre, az új poharak a kredencben vannak az ünnepnapokra, csakhogy ilyen ünnepnap valahogy ritkán adódik, az életet a nehéz napok töltik ki. Aki a jövőt várja állandóan, annak az soha nem jön el. És akkor megértettem: szégyen szegénynek lenni, szégyen koszban és szemétben élni. Szégyen, hogy a fejemben csak zűrzavar van, ami elkerülhetetlenül visszatükröződik az otthonunkon is, és befolyással van a gyermekeink mentalitására is. A jövőre váró élet semmi jóra nem vezet.
3. A Hamupipőke-komplexus Ismerek egy nőt, aki több mint húsz éven keresztül spórolt, hogy megvásároljon egy nyaralót. Egyedül nevelte a két lányát. A lányok félig éheztek, és a legidősebb azt mondta nekem egyszer, hogy szégyelli, hogy a régi bársonynadrágjában kell állandóan az utcára lépnie, melynek ráadásul a térdénél folt is volt varrva. A lány így nőtt fel, és varázslatos módon minden évben nőtt a nadrágja is. Centiméterről centiméterre nyúlott a ruhája lefelé. Az alja nem volt olyan elhalványult, mint a többi, fentebbi része, ami elárulta a koldus-trükköt. Nyilvánvaló, hogy innen származik a kifejezés is: „A szükség a legjobb tanácsadó.” Nem is kell belekezdeni abba, hogy az állam, a rendszer nem teszi lehetővé, hogy több pénzt keress. Nem a rendszert szidom, hanem az agy lustaságát. Ugyanazzal a pénzzel egyesek kinézhetnek tisztességesen vagy koldusként is. Aztán amikor az anya végül megvette a nyaralót, egyik lánynak sem volt a legkisebb érdeklődése sem iránta, de folyton-folyvást ostorozták anyjukat, hogy az nem tanította meg nekik, mit jelent nőnek lenni. A lányoknál kialakult a Hamupipőke-komplexus: hozzászoktak ahhoz, hogy kopott székeket, a régi edényeket, az agyonhasznált törülközőket és sok-sok éven át használt kabátokat látják, és később, amikor felnőttekké váltak, még akkor is féltek pénzt költeni magukra. Valahányszor vásároltak valamit, a hangulatuk romlott: úgy tűnt számukra, hogy az új, jó dolgok méltatlanok hozzájuk. Ezt, barátaim, két szóval lehet jellemezni: genetikai szegénység. Már tudatalattijukban, a sejtjeikben, a vérükben, a csontjaikban van. A félelem, hogy ha pénzt költenek magukra, koldusok lesznek.
4. Tudattalan programozás A csupasz sarkokat látó gyermekeket tudatlanul programozzák szüleik a szegénységbe. Már serdülőkorukban kezdik felismerni ennek a súlyosságát. A kopott falak és a piszkos folyosók rossz hatással vannak a diák tanulási képességére. A kosz és a szegénység elnyomja az embert, a szokásos nyomorúságos környezet a kudarcra programoz minket. Lehet, hogy azt mondod, hogy pont a szegénység elleni gyűlölet ösztönöz egyeseket arra, hogy kitörjenek belőle és pénzt keressenek, de erre az a válaszom, hogy sokkal több ember kerül az erejét meghaladó szegénységbe. A „nincs” és a „nincstelen” szavaknak egy gyökere van. Ezért szabaduljunk meg a nyomortól, a nyárspolgárságtól, és a nyomorúságtól. Nagyon tetszik a kifejezés: „A gazdagság az agy állapota.” Tehát a szegénység is az agy állapota. A gazdagság és a szegénység a mi elménk és a gondolataink állapota.
