Esztétikus madárház, a kert dísze

madárház

Amikor beköszönt a hűvösebb idő, a hazánkban maradt madaraknak nehéz dolga van. Ahhoz, hogy életben maradjanak, minden energiájukat a táplálékkeresésre kell fordítaniuk. Egy madárház, amit tele rakunk madáreleséggel, nemcsak megkönnyíti a dolgukat, hanem sok esetben megmenti az életüket. Nekünk pedig nem olyan nagy fáradtság ránézni, hogy van-e még benne táplálék és újratölteni, ha kifogyóban van. Ráadásul egy szép madáretető a kertünk díszévé is avanzsálhat.

Ezek a madáretetés szabályai

madárházat a tartós fagyok beköszönte előtt érdemes kihelyezni és azok megszűnéséig, legalább március végéig kint kell hagyni. Eleségként bőven elegendő, ha csak napraforgóval látjuk vendégül a kis szárnyas barátainkat, de gyümölcsökkel is színesíthetjük a menüt. Többek között az almát és a vadszőlőt is nagyon szeretik. Esetleg némi állati zsiradék is terítékre kerülhet, például kacsa-, liba- és sertésháj. Minden ételt tudatosan válasszunk ki számukra, ne ételmaradékokat rakjunk a madárházba!

Mindemellett az is nagyon fontos, hogy az etető mellé tegyünk itatót is, amiben mindig legyen friss víz. A madáretető és – itató egy jól látható helyre kerüljön, ahol folyamatosan szem előtt van. Egyrészt így nap mint nap megcsodálhatjuk az odaérkező madarakat, másrészt pedig nem feledkezünk meg az étel és a víz utánpótlásáról. Ha egy madárház kihelyezése mellett döntünk és elkezdjük biztosítani számukra a túlélést jelentő ételt, akkor vállaljuk a felelősséget és ne hagyjuk abba időközben!

Górcső alatt a kerti munka árak

A kertben persze sok más teendő is akad a madáretetésen kívül. Ott van például a növények öntözése, gondozása, a metszés, a fűnyírás, a gereblyézés, a levélsöprés. Amennyiben nincs ideje, kedve vagy energiája ahhoz, hogy gondoskodjon a ház melletti területről, akkor jó megoldás lehet a feladatok kiszervezése. A kerti munka árak nagyon széles skálán mozognak, hiszen több tényező függvényében kerülnek meghatározásra. Nem mindegy például, hogy mekkora területről és pontosan milyen feladatok elvégzéséről van szó. A kerti munka árak szolgáltatók szerint is változnak.