Házi pityókás kenyér – Erdélyi burgonyás kenyér székelyföldről

Kérlek benneteket tanítsunk a mai fiatalokkal ősi ételek elkészítésének a receptjeiből. Ne tűnjenek el, mint nagyon sok minden. Szerintem a mai fiatalok is meg érdemlik, hogy ismerjék és ne csak a sok mű kaját egyék.

Hozzávalók

  • 2 kg liszt,
  • 1 tyúktojásnyi kovász (ha nincs, egy kockaélesztő),
  • 1 csapott evőkanál só,
  • 9 dl víz,
  • 2 db közepes, főtt pityóka.

Elkészítés

A kovászt (vagy az élesztőt) langyos vízbe áztatjuk, majd amikor megdagadt, hozzáadjuk a liszt negyedét és az összetört krumplit. Összedolgozzuk, és meleg helyen állni hagyjuk (15-20 perc). Ha azt akarjuk, hogy a következő sütésre is maradjon kovászunk, akkor egy tyúktojásnyit tegyünk félre, és hűtőszekrényben tároljuk. Amikor megkelt a tészta, hozzáadjuk a megmaradt lisztet és a vízben elkevert sót, alaposan összekeverjük, és megdagasztjuk úgy, hogy kemény tészta legyen belőle. A kenyér tésztát kizsírozott formába (lábasba) tesszük, és még állni, pihenni hagyjuk 15 percet. Tetszés szerint a forma aljára káposztalevelet is helyezhetünk, erre rakjuk a kenyértésztát, majd másfél -két óráig sütjük 180-200 C fokon.

Megj: A feketére megsült tetejét késfokával leverjük, még forrón.

Forrás: Székelyföldi Legény