Karácsonyi túrós aprósütemény, önmagában is ínycsiklandó, de összeragasztva is kínálhatod!

Ebből az alap tésztából rengeteg féle aprósütemény készíthető. A tésztába tehetünk őrölt fahéjt, reszelt citromhéjat, szegfűszeget. Önmagában is ízletes, de lekvárral, krémekkel összeragasztva is kínálható, sőt akár cukormázzal is bevonható. Ezért is került be a kedvenc karácsonyi receptek közé!

Hozzávalók:

  • 150 g vaj,
  • 200 g tehéntúró,
  • 250 g liszt,
  • 100 g cukor,
  • vanília.

Elkészítés:

Kavarjuk ki a hideg vajat a cukorral, a túróval és kevés vaníliával, majd lassanként adjuk hozzá a lisztet és gyúrjuk össze. A tésztát csomagoljuk fóliába, tegyük hűtőbe legalább 2 órára.

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Nyújtsuk ki a tésztát kb. 3 mm vastagságúra, majd szaggassunk különböző formákat belőle. Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd rakjuk bele a kiszaggatott tésztát és süssük 10 – 15 percig. Figyeljünk rá, mert hamar megég, sütő függő, mennyi idő alatt készül el, ezért érdemes többször ránézni.

Fogyaszthatjuk önmagában is, de lekvárral, mogyorókrémmel össze is ragaszthatjuk a süteményeket. A tészta könnyen díszíthető, akár cukormázzal is bevonhatjuk.