A szokásostól merőben eltérő bejelentkezést hajtott végre a török nemzeti légitársaság egyik pilótája. Amikor mikrofont ragadott, a következőket mondta:
„Tisztelt utasaink, hölgyeim és uraim, itt a kapitány beszél. Lassan hat éve, hogy a Turkish Airlines pilótájaként dolgozom. A mai nap azonban rendkívül különleges a számomra, ugyanis egy nagyon fontos személyt üdvözölhetek a fedélzeten: a repülésoktatóm.” – mondta a pilóta, majd így folytatta:
„Salahuddin Onan két évtizeden át szolgált kapitányként, és közel 10 évig tanított. Sok ezer, hozzám hasonló fiatalemberből faragott pilótát. Engem azonban nem csak repülni tanított meg, hiszen ő az édesapám!”
A meglepett utasoktól teli repülőn tartott beszédnek azonban még nem volt vége:
„Tanított, óvott, és nevelt bennünket. Valamennyi tanítványa nevében, tejes szívemből és mérhetetlen tisztelettel köszönöm neki, amit értünk tett. Megemelem a kalapomat előtte. Óriási ajándék az élettől, hogy ott voltál nekünk, óriási boldogság a számomra, hogy ilyen apám van!”
Ezen a ponton a köszöntött édesapa nem tudta tovább magában tartani az érzelmeit, és sírni kezdett.
A pilóta gesztusa mindannyiunkat emlékeztethet arra, hogy hálásnak kell lennünk azoknak, akik vigyáztak ránk, és/vagy tanítottak minket, nélkülük ugyanis ma nem lehetnénk azok, akik vagyunk.
