A barátom, András, gyerekkorunk óta ismerjük egymást, ma az ő történetét szeretném elmesélni nektek.
András a szülőknek egyedüli gyermeke, a szülei egy üzemben dolgoztak, az édesapja villanyszerelőként, az édesanyja pedig laboratóriumi technikusként. A szülők fizetése eléggé kevés volt, szerényen éltek és nehezen tudták kifizetni a mindennapi kiadásokat, de takarékos emberek voltak.
Amikor András 18 éves lett (1995-ben) az édesapja 1000 dollárt ajándékozott neki, majd a következőket mondta:”Most már felnőtt vagy, ez az utolsó pénzösszeg amit adok neked.”
Emlékszem András nagyon mérges volt az apjára, amiért azt mondta neki, hogy több pénzt nem kap tőle. Azt senki sem értette, hogy abban az időben, hogyan sikerült egy ilyen nagy pénzösszeget összegyűjtenie az apjának.
András eltette a pénzt, majd vállalkozni kezdett, irodai felszereléseket árult, a vállalkozása sikeres volt, később pedig nyitott egy nyomdát.
Amikor András a 40-ik születésnapját ünnepelte, ajándékozott a szüleinek egy hétvégi házat. A ház nagy volt és be is volt rendezve. A nyaraló mellett még egy autót is kaptak a szülők tőle azért, hogy könnyebben és kényelmesebben tudjanak kimenni a hétvégi házukba.
András a születésnapján egy rövid beszéded mondott a szülők hétvégi házában:
„Ez a legkevesebb amit tehetek értetek, megköszönve azt az ajándékot amit 18 éves koromban kaptam tőletek. Ha akkor édesapám nem mondja azt, hogy nem ad több pénzt nekem, talán nem is lettem volna vállalkozó. Mások talán elköltötték volna, amit kaptak, nekem sikerült hasznos célra fordítani, mert ezt tanultam az én drága szüleimtől.”
Ez aztán a lecke!
