Amikor terhes voltam, a férjem szépen bánt velem, vigyázott rám, elkísért az orvoshoz, de miután megszültem a gyermekünket és otthon maradtam vele, csak a szemrehányást hallottam tőle, hogy én nem keresek pénzt.
A kapcsolatunk egyre elviselhetetlenebbé vált. Andrást az egyetemen ismertem meg, együtt készültünk a vizsgákra, eljártunk szórakozni. Miután elvégeztük az egyetemet, mind a ketten elkezdtünk dolgozni így ki tudtunk bérelni egy garzonlakást.
Amikor már egy kicsit jobban álltunk anyagilag eldöntöttük, hogy saját lakást veszünk. Kölcsönt vettünk fel, igaz csak egyszobás lakást vásároltunk, de kényelmes volt és ami a legfontosabb, hogy a miénk volt. Nagyon boldogok voltunk.
Hat hónappal később összeházasodtunk, az esküvőnkön csak a család, néhány közeli rokon és egy pár barátunk vett részt. Nem volt pénzünk nagy esküvőt tartani, mert a keresetünk nagy része a lakáskölcsön törlesztésére ment minden hónapban.
Egy idő útán faggatni kezdtem a férjemet arról, mit szólna, egy gyerekhez, de ő mindig azt válaszolta erre, hogy még nincs itt az ideje, csak több kiadásunk lenne.
– Hogyan élnénk a gyerek születése után, a gyes nem túl sok, az én fizetésem legnagyobb része pedig a törlesztőrészletre megy? – kérdezte a férjem.
A beszélgetéseink a gyerek témáról nem igazán voltak eredményesek, addig a napig ameddig nem jelentkeztek rajtam a terhesség tünetei, a rosszullétek. A férjem meglepően nyugodtan reagált a hírre.
– Lehet, hogy jobb is így mondta ő, én egyedül nem tudtam volna dönteni.
Miután megszültem a fiamat, otthon voltam vele, a férjem dolgozott. A gyerekkel foglalkoztam, meg persze a háztartással, takarítással. A férjem elégedetlen volt, sok volt a kiadásunk és nem volt elég a pénzünk.
– Menj vissza dolgozni minél hamarabb – mondta ő, ne ülj itthon.
Egy idő elteltével elviselhetetlenné váltak a szemrehányásai, de nem tudtam kivel fogom hagyni a gyereket, ha visszamegyek dolgozni. Az óvodához még túl kicsi volt, a nagyszülők pedig nem tudtak vigyázni rá egészségi problémáik miatt.
A végén felajánlottam a férjemnek azt, hogy maradjon ő otthon a gyerekkel, én pedig visszamegyek dolgozni. A főnöknőm megemelte a fizetésemet, én dolgoztam, de a férjem akkor sem volt elégedett.
– Fárasztó a gyerekkel lenni egész nap – mondta ő, ez nem is férfiaknak való.
Már nem bírtam, hogy a férjemnek sehogy sem jó.
– Drágám, az lett amit szerettél volna. Nem tudtad értékelni a mindennapos munkámat. Ha én maradok itthon a gyerekkel, akkor légy szíves keress egy olyan munkahelyet, ahol nagyobb a fizetésed, hogy jusson mindenre amire szükségünk van, és légy szíves fejezd be a szemrehányásokat.
A férjem idővel megértette, mennyire nehéz egy anya munkája, ezután az életünk jó irányba változott. A házastársak kölcsönös megértése a kulcs egy boldog élethez.
