Alexander Dumas mondta egyszer, hogy az apja folyamatosan panaszkodott a kiüresedett emberek miatt: „Minél több üres ember van, annál zajosabbak.”
A magánynak sok típusa létezik. Bizonyos esetekben ez lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megismerjük önmagunkat és megtanuljuk meghallani belső hangunkat. Ez a fajta magány megtanít bennünket arra, hogyan legyünk boldogok.
De a világon van egy másik magány is, amely ugyanolyan pusztító és veszélyes mindenki számára: amikor az életünket olyan emberekkel töltjük, akik számunkra fontosak, de ugyanakkor ezek az emberek nem mások, mint „kongó ürességek”.
Természetesen valahol értékeljük őket, mert hiszen mi is úgy döntöttünk, hogy kapcsolatot létesítünk velük, időt töltünk velük, megosztjuk egymással az érzelmeinket és az érzéseinket. De előbb vagy utóbb az ilyen kapcsolatokban eljön az a pillanat, amikor felismerjük, hogy csak csalódást okoznak az életünkben, és ez rossz érzésekkel tölt el bennünket.
Alexander Dumas mondta egyszer, hogy az apja folyamatosan panaszkodott a kiüresedett emberek miatt: „Minél több üres ember van, annál zajosabbak.”
Ez az oka annak, hogy ezek az „üres emberek” nem képesek észrevétlenül áthaladni az életünkön, hanem nyomot hagynak benne.
Egy ilyen „üres” embert így lehet leírni:
1. Az érzelmi viszonosság hiánya
Nem tudnak másokkal együtt érezni, vagy megérteni a másik, az övéktől elérő, saját véleményét. Csak a saját szükségleteik kielégítésére törekednek, ezért megpróbálják elérni a céljukat, nem figyelve a cselekedeteik másokra gyakorolt következményeire.
Az üres embereket nem lehet jó hallgatóknak nevezni. Ez viszont nem teszi lehetővé számukra a beszélgetőpartnerük felé történő nyitást. Ha bizonyos mértékig ez meg is történik, akkor is csak a saját céljainak elérése érdekében teszik meg.
2. Az elnyomás eszközének hatékonysága esetükben az érzelmekre hatásban rejlik
Az üres emberek általában egyszerűen írják le magukat: az élet boldogságának hiánya jellemzi őket. Egyszerűen az érzelmi húrokat pengetik meg, és befolyásolják a többieket, hogy valamivel feltöltsék a feneketlen ürességüket. Az „üres” emberek elrejtik saját hibájukat, de manipulálják mások érzelmeit. Nem ismerik a nagylelkűséget, az önzetlenséget és az örömöt.
Gyakran csak végletekben képesek gondolkodni, a tipikus „mindent vagy semmit” elv alapján élve. Ezt kiválóan szemléltethetjük azokban a példákban, amelyekben túlzott szeretet manifesztálódik igényeik kielégítése, vagy a teljes közömbösség érdekében, aztán amikor egy ilyen igény kielégítésre kerül, visszabújnak az érzelmi magányukba.
Az üres emberekkel csak éretlen kapcsolat lehetséges. Ne hagyjuk hát, hogy önmagukhoz hasonlatossá tegyenek minket is, üressé, amely kitölti őket, olyan szikrává, amely minden nap megvilágítja röpke boldogságukat, vagy a magányt világító lámpává. Elvégre csak te fogsz szenvedni ettől, nem ő.
Ezért fontos, hogy mindig legyünk őszinték magunkkal. Szánjunk időt és erőfeszítést, és döntsük el, hogy szükségünk van erre a kapcsolatra, vagy sem. Vigyáznunk kell mindennapi életünkre, megőrizve a belső egyensúlyunkat és a saját épségünket.
Ne legyünk olyanok, mint az üres emberek, és ne viselkedjünk úgy, mint ők. Mindig legyünk őszinték és adjunk határozott választ szavakkal és tettekkel, tegyük világossá, hogy te más ember vagy, és hogyan határozod meg önmagad.
Te nem vagy üres teremtmény. Vannak olyan érzéseid és érzelmi szükségleteid, amelyekre emlékezni kell, és amelyeket ki kell elégítened. Egyébként semmit nem lehet megváltoztatni. Gondolj tehát arra, hogy mi lesz a következő lépésed.
Nincs rosszabb annál a magánynál, mint a kapcsolat egy üres emberrel, aki megfoghatatlan és homályos szeretettel közelít felénk, és arra törekszik, hogy üres világukban éljünk mi is.
