A napjaink rohanásból állnak, nincs időnk semmire. Ha a szüleink felhívnak minket, igyekszünk gyorsan túl lenni a híváson, mert egyszerűen nincs türelmünk hozzájuk.
Ha meglátogatjuk őket, arról mesélnek, mi történt velük. A macska fialt, a szomszéddal mi történt, nem volt elég jó a paradicsom termés, mennyibe kerülnek az élelmiszerek a piacon, mit mesélt a postás. Meghallgatjuk, de a gondolatink máshol járnak. Mi már azon gondolkodunk, mit kell még csinálnunk, mit főzzünk, mikor megyünk nyaralni, vagy lesz-e időnk este színházba menni. Nincs türelmünk a szüleinkhez.
Unjuk a velük való beszélgetést, nem látogatjuk meg őket túl gyakran, mert alig van időnk, de bele se gondolunk, hogy az idő telik. Ma nincs időnk, holnap sincs és közben elfelejtjük, hogy a szüleink egyre idősebbek. Nincs hozzájuk türelmünk, pedig nekik sem volt egyszerű felnevelni minket, sok türelemre, időre és szeretetre volt szükség hozzá.
Mikor már a szüleink nem lesznek, mindent megadnánk majd azért, hogy újra elmeséljék, mennyibe került a piacon a paradicsom és mi volt a szomszéddal. Bármit megadnánk azért, hogy újra a tűzhely mellett ülhessünk és beszélgethessünk velük, hogy újra megöleljenek minket.
Mindig halogatod a szüleiddel való találkozást? Gondolj bele, hogy egyszer eljön az a nap, amikor meglátogatnád őket, de már nem lesz kit! Minden pillanatot használj ki, amikor velük lehetsz, mert az idő telik. Nem mondják, de az egyetlen vágyuk, hogy a gyermekeik és az unokáik minél többször meglátogassák őket.
