Nyári torta, ínycsiklandó túrós krémmel! Bármilyen gyümölccsel elkészíthető!

Ma egy túrókrémmel készített receptet hoztunk el nektek, amely mennyei ízű, puha és bármilyen alkalomra elkészíthető! A krémbe kerülhet bármilyen gyümölcs, ízlés szerint.

Hozzávalók a tésztájához:

  • 6 db tojás,
  • 6 evőkanál cukor,
  • 6 evőkanál liszt,

Hozzávalók a krémhez:

  • 20 g zselatin,
  • kevés víz (a zselatin feloldásához),
  • 300 g tehéntúró,
  • 5 evőkanál porcukor,
  • 250 ml tejszín,
  • egy barack, vagy ananász konzerv

Elkészítés:

Készítsük el a tésztát. Verjük fel a tojásfehérjét a cukorral kemény habbá, majd adjuk hozzá egyenként a tojássárgáját és keverjük össze. Kanalanként adjuk hozzá a lisztet, majd óvatosan keverjük össze. Tegyük ezt a masszát egy kapcsos tortaformába, amit kibélelünk sütőpapírral.

180 fokra előmelegített sütőben süssük 25 – 30 percet. Amikor megsült vegyük ki a formából és hagyjuk hűlni.

Mikor kihűlt vágjuk el két részre.

Készítsük el a krémet. Oldjuk fel a zselatint a vízben. Kézi robotgéppel keverjük össze a túrót, a tejszínhabot és a porcukrot. A feloldott zselatint adjuk hozzá a túrós keverékhez, a barackot, vagy az ananász vágjuk kockára és keverjük a krémbe. Tegyük az elkészített krémet hűtőbe. Készíthetjük friss gyümölcsökkel is, tetszés szerint bármilyennek.

A kettévágott piskóta alsó darabját tegyük a kapcsos tortaformába,  béleljünk ki sütőpapírral.

Öntsük rá a krémet a piskótára, majd kenjük el egyenletesen és tegyük rá a piskóta másik darabját.

Tegyük hűtőbe a tortát 6 órára, majd vegyük ki a formából, távolítsuk el a sütőpapírt az aljáról, szórjuk meg a tetejét porcukorral és már fogyaszthatjuk is.

Jó étvágyat!