Rétestészta készítése és 10 csodálatos töltelék hozzá!

A rétestésztával nem lehet betelni! Szeretjük, az almásat, a csokoládésat, csak egy a lényeg, minél több készüljön belőle! A család biztosan örülni fog neki, ha mindegyik variációt megcsinálod!

A rétestészta készítése:

Hatvan deka lisztből egy tojással, egy evőkanál ecettel, diónagyságú, felolvasztott, langyos zsírral és annyi langyos sós vízzel (kb. három deci), hogy se túl lágy se túl, kemény ne legyen, tésztát gyúrunk. Az eleinte nagyon ragadós tésztát addig dolgozzuk, vetjük, csapjuk teljes erővel a deszkához, amíg már sem a kezünkhöz, sem a deszkához nem ragad. Ekkor két cipót formálunk belőle, meglisztezzük, a deszkára téve forróra melegített lábassal letakarjuk, s tizenöt percig pihentetjük. Meleg nyári napokon mellőzhetjük a lábast. Azután a meglisztezett rétesterítőt az asztalra tesszük, a tésztát a közepén helyezzük el, a tetejét kissé megzsírozzuk, s először sodrófával, azután pedig a kezünk fejével, óvatosan, egészen vékonyra kihúzzuk. Az asztalról lelógó, vastagabb szélét leszedjük. Kicsit száradni hagyjuk, majd olvasztott zsírral megöntözve, ráhintjük a kívánt tölteléket. Utána összecsavarjuk, tojással megkenjük, kizsírozott tepsibe tesszük, és szép barnapirosra sütjük.

A szaküzletekben és a cukrászdákban is árulnak kész réteslapokat. Vékonyabbak mint a legsikerültebb házi rétes. Vásároljuk és használjuk bizalommal, sok felesleges fáradtságtól kíméljük meg magunkat. A kész réteslapot hideg vízben kicsavart ruhára fektetjük, egy réteshez két lapot használunk fel, olvasztott zsírral vagy vajjal egyenként megkenjük, és azután rárakjuk a tölteléket. A megtöltött rétest a vizes ruha segítségével összecsavarjuk. A tetejét megkenjük tojássárgájával, és megsütjük olajjal kikent tepsiben.

Töltelékek rétestésztába

Cseresznyés rétesnél először zsemlemorzsával hintjük meg a zsírral meglocsolt tésztát, erre apróra vágott diót hintünk majd jó bőven kimagozott – ha lehet, fekete cseresznyét, kis fahéjjal ízesíthetjük, s szórjuk meg ízlés szerint cukorral.

Túrós rétest kétféleképpen is készíthetünk, édesen vagy kaprosan. Mindkét esetben tehéntúró, tojássárgája, pár kanál tejföl és kevés só kell hozzá. A kaproshoz apróra vágjuk a zöld kaprot, és úgy szórjuk rá a tésztára hintett túróra, amelyet ízlés szerint kissé megsózunk. Az édeset megcukrozzuk, és mazsolát hintünk rá.

Az almás rétes tésztáját megszórjuk őrölt dióval vagy mandulával, majd gyalult borízű almával és végül cukorral és mazsolával.

A diós vagy mákos rétes töltelékét cukros vízben főzzük meg, és kihűlve hintjük a tésztára, ebbe is teszünk mazsolát.

A káposztás rétes apróra vágott, besózott, kinyomkodott, zsíron párolt, borssal fűszerezett káposztával készül. A tésztáját meglocsoljuk zsírral, s utána kevés tejfölt is teszünk rá. Mindegyik rétesnél fontos, hogy az egész kinyújtott tésztát bőven meghintsük töltelékkel.

Csokoládés rétes

Három-négy deci tejben megfőzünk három-négy szelet csokoládét, két-három evőkanál lisztet kevés tejjel simára kavarunk, vigyázva ráöntjük a forró csokoládét, közben folyton kavarjuk. Még egyszer felforraljuk és azután kihűtjük. Csokoládé helyett készíthetjük kakaóval is. Közben négy-öt deka vajat habosra kavarunk, hozzáteszünk négy-öt deka őrölt mogyorót vagy diót, ízlés szerint cukrot, három tojássárgáját, a tojások habbá vert fehérjét és végül a kihűlt csokoládét. Ezzel a keverékkel megtöltjük a rétest.

Burgonyás rétes

Rendes rétestésztát készítünk vagy vásárolunk, és megtöltjük négy tojássárgájából, négy kanál főtt átpasszírozott burgonyából, négy kanál porcukorból, két kanál tejfölből, három kanál őrölt dióból és két tojás felvert fehérjéből kevert sima krémmel. Összecsavarjuk, megkenjük tojással és megsütjük.

Tejben sült rétes

Három deci jó, sűrű tejfölt, három tojássárgáját, két és fél deci grízt, öt deka mazsolát, csipet sót, kevés reszelt citromhéjat és ízlés szerinti cukrot jól összekeverünk. Rendes rétestésztát csinálunk, megtöltjük ezzel a keverékkel, vajjal erősen kikent tepsibe tesszük, leöntjük vaníliás tejjel, és a forró sütőbe toljuk. Többször utánaöntünk tejet, amíg szépen megpirul.

Mogyorós rétes

Elkészítjük a rétestésztát, és vékonyan megkenjük ribizli- vagy málnalekvárral, utána rárakjuk a következő tölteléket : Hat tojás sárgáját simára kavarunk hat evőkanál cukorral, beleteszünk tizenöt deka őrölt mogyorót vagy diót és a hat tojás keményre vert habját. Jól meglocsoljuk olvasztott vajjal, lazán összesodorjuk, és a tepsibe tesszük, sütés közben a tészta megnő. Borsodót is tálalhatunk mellé.

Baracklekváros rétes

A vékonyra nyújtott tésztát megtöltjük a következő töltelékkel: Négy tojássárgáját elkeverünk tíz deka cukorral, tizenöt deka baracklekvárral, kevés reszelt citromhéjjal és a négy tojás habbá vert fehérjével. A rétest a rendes módon összecsavarjuk, zsírral kikent tepsibe tesszük, alá öntünk annyi tejet, hogy körülbelül a rétes fele magasságáig érjen. A tészta tetejét megkenjük tojássárgájával, s addig sütjük a sütőben, amíg a tej lesül, és a rétes szép barnapiros lesz.

BÉLESEK

Vargabéles

Rendes tésztát gyúrunk bő tojással – fél kiló liszthez két-három tojást számítva. A tésztát jól kidolgozzuk, kinyújtjuk, metéltre vágjuk, és sós vízben kifőzzük. Tésztaszűrőn jól lecsurgatjuk róla a vizet, és megvajazzuk, hogy ne ragadjon össze. Közben túrós tölteléket készítünk a következőképpen : harminc-harmincöt deka tehéntúrót összekeverünk két tojássárgájával és a habbá vert fehérjével, ízlés szerinti mennyiségű cukorral, tejföllel, kevés reszelt citromhéjjal és vaníliával meg tíz deka mazsolával. A tölteléket forró zsírban összekeverjük a kifőtt tésztával. Most omlós tésztát készítünk és két részre osztjuk. Egyik felét kinyújtjuk és belehelyezzük a tepsibe, a tetejére tesszük a túrós tésztát, ráborítjuk, ugyancsak kinyújtva a másik rész omlós tésztát. Bekenjük tojássárgájával és megsütjük. Vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.

Almás béles

Rétestésztakeménységű tésztát gyúrunk finom lisztből, tejföllel, kevés tojással, pici rummal és langyos sós vízzel. Vékonyra kinyújtjuk és a közepére a liszttel egyenlő súlyú megtisztított és késsel szétkapart hájat teszünk. Összehajtjuk és negyed óráig pihentetjük, utána háromszor kisodorjuk, közben mindig negyedórát pihentetve. A harmadik kisodrás után összehajtjuk és huszonnégy óráig jégszekrényben pihentetjük. Újra kinyújtjuk, két részre osztjuk, az egyik felét kikent tepsibe tesszük, és ráhelyezzük a megpárolt, cukros, átpasszírozott, citrommal ízesített almatölteléket. A tészta másik felét ráborítjuk, tojásfehérjével megkenjük, vagdalt dióval meghintjük és jó erős tűznél megsütjük.

Túrós béles

Rétestésztát készítünk, és két részre osztva, vékonyra nyújtjuk. Az első részt összehajtogatva jól kikent tepsibe tesszük. Tölteléket készítünk fél kiló átpasszírozott tehéntúróból, öt tojás sárgájából és kemény habbá vert fehérjéből, meg öt deka mazsolából és ízlés szerinti mennyiségű cukorból. A tölteléket rákenjük a tepsibe tett tésztalapra. A másik rész rétestésztát is nagyon vékonyra nyújtjuk, ezt is összehajtogatjuk és a túró tetejére helyezzük. Megkenjük tojással, megsütjük, és tégla alakú darabokra szeleteljük.

Hájas béles

Rétestészta keménységű tésztát gyúrunk finom lisztből, tejföllel, kevés tojással, pici rummal és langyos sós vízzel. Vékonyra kinyújtjuk, és a közepére a liszttel egyenlő súlyú hájzsírt teszünk. Összehajtjuk, negyed óráig pihentetjük, majd háromszor kisodorjuk, közben mindig negyed órát pihentetve. A harmadik kisodrás után összehajtjuk, és hideg helyre, lehetőleg hűtőszekrénybe tesszük huszonnégy órára. Azután újra kinyújtjuk, négyszögletes darabokra vágjuk, és minden kockára mazsolával, cukorral és tojással elkevert túrótölteléket teszünk. A tészta négy sarkát felhajtjuk, tepsiben megsütjük.