„Vannak olyan gyerekek, akik adnak, és vannak olyanok, akik elvesznek!” Miért olyan nehéz veled?

Világunkban néha hihetetlen képességű gyerekek vannak. Varázslatos módon meg tudják változtatni az őket körülvevő emberek életét. De mit tegyünk, ha a gyermek megszületett, de kiderült, hogy nem pont olyan, amilyennek vártuk?

Kapcsolat a szülőkkel

Ő nem „olyan”. Egyszer megérted ezt, és érzed, hogy nincs több remény. Ilyen esetekben mondják azt: „Vannak olyan gyerekek, akik adnak, és vannak olyanok, akik elvesznek.” A kétségbeesésében az ember szeretné azt kiáltani: „Ha nem lennél, minden más lehetne, jobb lenne! Ideális családunk lenne, ha nem olyan lenne…” A gyermek, mint egy vámpír, kiszívja minden erőnket, és cserébe semmit nem ad.

5 perces epres édesség recept sütés nélkül (kattints ide) mutatunk egy egyszerű és elronthatatlan receptet! Nem lehet megunni ezt a finomságot

Mit kell tenni ebben a helyzetben? Engedjük szabadjára, hagyjuk, had nőjön, mint egy gyom az útszélén? Vagy továbbra is fektessünk bele rengeteg pénzt, időt, szeretetet, türelmet, erőt, egészséget és áldozatot, és álljunk készen kell arra, hogy a befektetett energiának ellenére a végeredmény így is értékelhetetlen lesz? Várjuk meg azt, amikor már önálló lesz, és úgy dönt?

„Életet adtunk neki, ezért neki Hálásnak kell lennie velünk szemben.” Mindenki azt szeretné, hogy gyermeke számára ugyanolyan a fontos személy legyen, mint amilyen a gyermek az ő számára. De egyes szülők biztosak abban, hogy gyermekeik nem becsülik meg azt, hogy ők, mint szülők az élet ajándékát adták neki.

A családi kapcsolatok pszichológiája rávilágít arra, hogy a gyermekek és a szülők közötti kapcsolatok nem a szokásos, kölcsönös viszonzáson alapulnak. A gyermek nem tudja, és sosem lesz képes arra, hogy kompenzálja a legnagyobb ajándékot, önnön életét. Adott tehát egy megoldhatatlan élethelyzet, ahol az egyik oldalról fennáll egy igény, amit a másik fél sehogy sem képes teljesíteni.

A felnőttek engedelmességet, jó hozzáállást, tiszteletet és elismerést várnak, de ez az egyensúlyi állapot nem működik! És mindez azért, mert a gyerekeket a szüleikkel a vérségi viszonyuk ugyan összekapcsolja, de lelkileg nincs, vagy kevés a közös kapcsolódási pontjuk.

„Talán túl keveset adok neki?” Ehhez hasonló bűntudat ébredhet egyesekben, hogy tudniillik a gyermek nem kap meg valami fontosat. Sokkal könnyebb anyagi támogatást adni, és várni a „visszatérítését”. De a gyermeknek inkább van szüksége az időre, a figyelemre, az érzelmekre, a hálára, a szeretetre és a tiszteletre, arra, hogy a szülő mindig hajlandóságot mutasson segíteni és megossza a szükséges erőforrásokat.

Egy elkényeztetett gyermek ördögi kört teremt: követelődzik, és a szülők megpróbálják teljesíteni minden kívánságát és valami hálafélét látni ezért a gyermek szemében.

„Légy olyan, mint én! Nem tudlak másként elfogadni!”

Ezeket a mondatokat ugyan nem hangoztatják hangosan, de mégis kiviláglik azáltal, ahogy a szülők helytelenítenek valamit és nem képesek (hajlandóak) a gyermek oldalára állni a nehéz helyzetekben, még akkor sem, ha tudják, gyermeküknek egészen biztosan nincs igaza.

Konfliktushelyzet alakulhat ki: a szülők nem adnak, mert a gyermek „nem érdemli meg”, de a gyermeke sem kér, mert cserébe meg kell adnia az engedelmességet. Nem marad más, mint hogy fel kell áldozniuk a személyes érdeküket. Könnyebb azt mondani: „Nem akarok semmit tőletek!” Vagy csak egyszerűen beletörődnek abba, hogy pusztán pénzt és ajándékokat kapnak.

A kapcsolatok még nehezebbé válnak, amikor a szülők gyermekei a tinédzserkorba lépnek, már csak azért is, mert már sok minden visszafordíthatatlan. A gyerekek most már szinte felnőttek, és a csalódott szülők hátra maradnak. Eltávolodnak egymástól, és mindenki egyedül marad a sérelmeivel.

Mielőtt még nem túl késő, itt az ideje, hogy levegyük a rózsaszínű szemüveget. A gyermekekkel az élet mindig eseménydús lesz, és rengeteg szorongással, kétségbeeséssel, fáradtsággal, haraggal jár, már csak azért is, mert mindenki fél attól, hogy egyedül marad. De az élet axiómája már csak olyan, hogy minden gyermek egy áldás. Ezért kell őt szeretni, őszinte érzelmeket és érzéseket mutatni irányába, mert ez az első dolog, amit megtanul.

A gyermekek azért jönnek erre a világra, hogy éljenek. A gyermeked egy céllal született meg a világban: hogy te szeresd őt és magadat, még akkor is, attól függetlenül, hogy nem sikeres, vagy éppen szépen fésült, egyedi, vagy sem, erős vagy gyenge, egészséges vagy beteg… És függetlenül attól, hogy mennyi idős: 3 vagy 33 éves.

Az életben különböző helyzetek adódnak és nyilvánvalóan különböző családok vannak. A szülőkkel való kapcsolatok terén az ifjúsági problémák csak a jéghegy csúcsai. Ahhoz, hogy boldogok legyünk, mindannyiunknak sok munkát kell belefektetnünk, mindenekelőtt önmagunkba.

Te mit gondolsz, ki hibáztatható azért a tényért, hogy a gyermekek hálátlanul nőnek fel? Hogyan lehet mindezt megváltoztatni? Ne felejtsd el megírni a kommentrovatban a véleményedet – nagyon fontos számunkra.

És ne feledd el megosztani sem ezt a cikket a közösségi hálózatokon barátaiddal, ismerőseiddel sem, hiszen valószínűleg a legtöbbjüknek már van gyermeke.