Veszélyes új szúnyogfaj jelent meg hazánkban

Egy koreai szúnyogfaj bukkant fel Magyarországon, azonban kapacitás híján megbecsülni is nagyon nehéz, milyen számban, és mely területeken lehet jelen a Délkelet-Ázsiából származó szúnyogfaj, amely számos betegség, többek között a bőr és szívférgesség, vagy a Nyugat-nílusi láz terjesztésére is képes. Vélhetően a szúnyogok petéi import autógumikkal érkeztek az országba – számolt be a hírről a Blikk.hu.

A 24.hu korábban megkereste Dr.Kemenesi Gábor virológust, aki azt mondta: a hazai fauna új taggal bővült, a koreai szúnyog pedig erőteljesen terjeszkedik. A szakember az országban egyedüliként követi nyomon a koreai szúnyogok mozgását munkatársaival. Pécsen belül már kimutatták a faj sugárirányú terjedését.

– Nem tudhatjuk, hogy más településeken mi a helyzet, mert kutatásra sem kapacitás, sem pedig pénz nem áll rendelkezésre. Feltételezhetjük viszont, hogy a faj Magyarországon is nagy területen megvetette már lábát, és már túl vagyunk azon a ponton, amikor megállíthatnánk. – mondta a szakember.

A bőrférgességet is okozó élősködőt több pécsi mintából is kimutatták, amely a szúnyog közvetítésével jutott be a gazdaszervezetbe, ám elsősorban a kutyafélék parazitájáról van szó, emberben nem tud kifejlődni. A test több pontján is komoly gyulladást okozó betegség eddig évente 5-10 alkalommal fordult elő, ez a szám a szúnyogok megjelenésének köszönhetően a jövőben azonban több lehet.

A probléma megoldása szinte lehetetlennek tűnik. A hazánkban alkalmazott általános szúnyogirtást ugyanis a peték és a lárvák túlélik, a körforgás pedig néhány héten belül újraindul. Ennek elkerülése érdekében korábban folyamatos, országos szintű monitorozásra lett volna szükség.