Amikor nagy leszek, majd akkor minden jobb lesz, többször hallottam ezt a mondatot. A felnőttek is így élik az életüket, mindig várnak valamire. Le fogok fogyni, jobban fogok kinézni, boldogabb leszek. Ha jobban fogok keresni, majd jobban fogok élni, lesz családom és boldog leszek, amikor nyugdíjas leszek, nyugodt leszek.
El fogok válni, munkahelyet változtatok, rám talál a szerelem, lakást fogok venni, boldog leszek. Nem lesz így.
A boldogság nem a minket körülvevő világtól függ, hanem attól, hogy mit érzünk a lelkünkben. Ha nem tudod megbecsülni azt amid van, akkor nehéz lesz elérni azt amit akarsz. Ha nem tudod, hogyan legyél boldog, hogyan örülj annak amit az élet ad neked, akkor nem leszel boldog, akkor sem amikor eléred azt amit akarsz.
A „halogatás” szindrómája a modernkor betegsége, sokan a jövőben vagy a múltban élnek. Gazdagok akarunk lenni, meg akarjuk találni a boldogságot, vigyázni akarunk magunkra, de mindezt nem most akarjuk, mert nincs időnk rá. Sok mindent szeretnénk, de nincs időnk, mert túlságosan elfoglaltak vagyunk.
Már húsz éve dolgozunk úgy, hogy nem mentünk szabadságra, nem törődünk a lelki világunkkal, az egészségünkkel és a kapcsolatainkkal, 40-50 évesen pedig lebetegszünk, vagy beleununk a hétköznapokba.
Úgy telnek az évek, hogy szinte észre sem vesszük, csak dolgozunk és hajtunk azért, hogy a gyermekeinknek meg tudjunk adni minden tőlünk telhetőt, autót, lakást és egyéb dolgokat.
A gyerekeknek szeretetre és figyelemre van szükségük, és bizony eléggé elszomorodnak, mikor a szülők egész nap dolgoznak. Gyerekkorban a törődésre van a legnagyobb szükségük. Szükségük van a felnőttek tapasztalatára, a szülők támogatására és jelenlétére az életükben, de nem fáradt és ideges szülőkre, hanem okos és megértő szülőkre.
Egészséges szülőkre, fizikailag és szellemileg is egészséges szülőkre, mert a család egy támasz kellene legyen mindenki számára. Egészséges és magabiztos felnőtt csak olyan családból kerül ki, ahol tanácsokat adtak neki és figyeltek rá.
Az a legnagyobb probléma velünk, hogy nem gondolunk az élet értelmére, mindig sietünk, sokat foglalkozunk a külsőségekkel és keveset a lelkünkkel, mindig a jövőre gondolunk ahelyett, hogy a jelenben élnénk.
Légy türelmes, mindennek el jön az ideje. Vannak más fajta problémák is, nem építettünk házat, nincs elég pénzünk… Majd később vigyázni fogunk az egészségünkre, lesz egy hobbink, de addig még van, most nincs időnk erre. Mi történik akkor, ha az élet hamarabb véget ér és nem tudjuk mind ezt megvalósítani? Elképzeltétek már azt, hogy csak úgy elvesztegetjük az éveket? Majd pihenni fogunk nyugdíjaskorunkban, akkor alapítunk családot, ha lesz elég pénzünk. Ez mind csak elképzelés.
