Egy barátnőm felhívott telefonon és megkért arra, hogy hozzánk költözhessen néhány napra, mivel már régóta ismerjük egymást beleegyeztem. A férjemmel a fővárosban lakunk, a barátnőm egy másik városból jött hozzánk. A fővárosban akart lakást keresni, ezért kért meg arra, hogy néhány napig nálunk lehessen.
A lakásunk kicsi, de a miénk, a barátnőm is megtalálta a helyét az otthonunkban. Mindig ki volt sminkelve, csak olyan ruhákat viselt, amelyekben a teljes alakja látszott, és flörtölt a férjemmel a jelenlétemben. Eleinte nem csináltam belőle ügyet.
Eszébe sem jutott, hogy valamit is segítsen nekem a házimunkában, 8 hónapos terhes voltam és mindent egyedül csináltam. A férjem besegített amikor ráért. A néhány napból néhány hét lett, a barátnőm még mindig nálunk lakott. Egy éjszaka nem tudtam aludni, csak feküdtem csendben az ágyban, a férjem a konyhában dolgozott a számítógépen.
Egyszer csak zajokat hallottam, a barátnőm csendben kilopózott a konyhába egy hálóingben. Gyorsan utánamentem a sötétben, hogy meglessem mit csinál.
Felült a konyhaasztalra, a férjem számítógépe mellé és nézte a férjemet.
– Nem tudsz aludni? – kérdezte tőle a férjem.
– Látom te sem tudsz, válaszolta a barátnőm. Tudom, hogy te is akarod ezt!
– Mit? kérdezte a férjem meglepődve.
– Ne csináld már válaszolta a barátnőm, hisz látom, hogy nézel rám.
A barátnőm leszállt az asztalról majd bezárta a konyhaajtót, én meg szinte pánikba estem nem tudtam mit csináljak. Gondoltam, hogy kinyitom a konyhaajtót, de a férjem megelőzött. Kinyitotta az ajtót majd megfogta a barátnőm karját és kitessékelte őt a konyhából.
– Megbolondultál? – kérdezte tőle a férjem. Szedd össze a holmidat és ebben a percben hagyd el az otthonunkat.
– Nem, válaszolta a barátnőm, félreértetted a dolgot.
– Mindent megértettem, tűnj el, többé nincs mit keress nálunk!
A férjem bepakolta egy bőröndbe a barátnőm holmijait és kitessékelte őt a házból. Mozdulni sem tudtam mikor ezt megláttam, a férjem odajött hozzám majd a következőket mondta:
– Ha még egyszer segíteni akarsz egy barátnődnek, vagy megengeded, hogy ez a nő betegye ide a lábát, akkor szólj nekem is, és én elmegyek.
– Ez soha többé nem fog előfordulni!
Ez volt az első és utolsó eset amikor megengedtem valakinek azt, hogy velünk lakjon. Azóta nem beszéltünk a barátnőmmel. Tanultam az esetből, senkit nem hívok meg magunkhoz, még kávézni sem. A férjemmel ketten boldogok vagyunk, nincs szükségünk másra, csak a családra.
