A legszebb karácsonyi ajándék Debrecenben: Bemutatták a négyes ikreket!

Debrecen, 2016. december 19. A 2016. november 24-én született négyes ikrek a Debreceni Egyetem Szülészeti és Nõgyógyászati Klinikáján december 19-én. A három kislány, Jázmin, Flóra és Boglárka, valamint a kisfiú, István, természetes úton fogant. Érdekesség, hogy a gyerekek édesapja, Boda István maga is négyes ikrek egyik tagjaként született harminc évvel ezelõtt a debreceni klinikán. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

November 24-én 1600-1800 grammos súllyal születtek a babák a debreceni klinikán. Azóta olyan szépen gyarapodásnak indultak, hogy az orvosok haza is engedték őket. A helyi szülészeti klinikán sajtóesemény keretében köszöntek el tőlük.

Flóra, Boglárka, Jázmin és István tervezett császármetszéssel, a terhesség 34. hetében látták meg a napvilágot. Ezt követően inkubátorba helyezték őket, majd az újszülött osztályra kerültek. A kórházban töltött idő alatt nagyon szépen fejlődtek, ezért édesanyjukkal együtt egészségben távozhatnak otthonukba. A történet már önmagában is különleges, ám még inkább az, hogy az ikrek édesapja három évtizeddel ezelőtt szintén négyes ikrek egyik tagjaként született és ha még ez sem lenne elég, azt a szülést ugyanaz a Póka Róbert professzor vezényelte le, aki most világra segítette a babákat.

Egyszerű és olcsó! (kattints ide) mutatunk egy egyszerű és elronthatatlan receptet! Miért nem ismertem hamarabb ezt a receptet?

A négyes ikrekkel egy időben még két hármas iker is távozott a debreceni klinikáról, ahol idén összesen 15 hármas ikerpár jött világra.

A négy baba édesapja, a vállalkozó Boda István és informatikus felesége, Boda Beáta boldogan mutatták meg a piciket a sajtó kíváncsi munkatársainak és elmondták azt is, az első estét még hatosban töltik, de aztán érkezik a segítség.

A babák közül a két legkisebb lány egypetéjű iker, megkülönböztetésük egyelőre a szülőknek sem megy könnyen. Arra a kérdésre, hogy a négyes ikrek után szeretnék-e, ha később tovább bővülne a család, a büszke apa annyit válaszolt, egyelőre a babákkal törődnek, de nem tudni, mit hoz a jövő. Fotó: haon.hu