A világ legegyszerűbb süteménye, te kóstoltad már?

Ma bemutatjuk nektek, hogyan lehet elkészíteni a világ legegyszerűbb süteményét. A hozzávalók hétköznapi dolgok, amelyek minden konyhában megtalálhatóak, az elkészítése pedig egyszerűbb mint gondolnátok.

Amire szükséged lesz: 3 db tojás, 120 g fehér csokoládé, majd 120 g krémsajt és már kezdhetjük is. Törjük fel a tojásokat, majd válasszuk el a fehérjét a sárgájától. A tojás fehérjét tegyük hűtőbe. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra. A csokoládét vízgőz felett olvasszuk fel. A tojásfehérjéből verjünk kemény habot. A megolvasztott csokoládét keverjük össze a krémsajttal, majd kézi mixert használva keverjük bele a tojássárgáját, a végén pedig keverjük bele a tojásfehérjéből felvert habot.

Egy kisebb tortaformát béleljük ki olajjal megkent sütőpapírral, vagy egy hőálló tálba tegyünk sütőpapírt, ahogyan a videóban láthatjuk. Öntsük bele az elkészített masszát. A formát tegyük egy tepsibe, majd töltsük meg a tepsit meleg vízzel. Tegyük a süteményt 15 percre 170 fokos sütőbe, ezt követően süssük még 15 percet 160 fokon, majd kapcsoljuk ki a sütőt és hagyjuk a süteményt még 15 percig a meleg sütőben állni. Amikor letelt a 15 perc vegyük ki a sütőből, szórjuk meg porcukorral és már el is készült a világ legegyszerűbb süteménye.

A videóban megtekinthetitek a sajttorta elkészítési módját