Elizabeth Farrelli: Mi nem tanítottuk a gyerekeket, hogyan lehetnek boldogok

Minden reggel, amikor látom, hogy több száz álmos fiatal úgy megy dolgozni a munkahelyére, mintha valamelyik aktuális zombitámadásos filmet forgatnának, azon gondolkozom, mi is a boldogság? Illetve inkább arról a nagy hazugságról a boldogsággal kapcsolatban, amelyet nemzedékünk mesél a gyermekeinek. A legszörnyűbb legmegbocsáthatatlanabb, amelyet nyújtottunk nekik, nem az elérhetetlen lakásárak, amiket egy élet (becsületes) munkájával se lesznek soha képesek megvenni, de még csak nem is a mára már szó szerint értendő hulladékhegyek és hulladékszigetek, vagy a bolygónk kirablása. Nem! A legnagyobb hazugság azonban az, hogy mindenkinek boldognak kell lennie.

Azt mondtuk, sugalmaztuk a gyermekeinknek, szó szerint belegyömöszölve a fejükbe, hogy a boldogság az ember természetes állapota, életének szükséges alapfeltétele. Így azonban boldogtalanná tettük őket.

Egyszerű és olcsó! (kattints ide) mutatunk egy egyszerű és elronthatatlan receptet! Miért nem ismertem hamarabb ezt a receptet?

A gonosz a fogalmak összetévesztésében gyökerezik. Ugyanis hamis képzetünk van arról, hogy mi az a boldogság és hogyan lehet ezt elérni. Azonnal le is szögezem: nekem fogalmam sincs, melyik út vezet téged a boldogsághoz. De biztosan tudom, hogy ezen utak közül melyiket nem érdemes választani. Éppen ezek az utak vezetik a 20 éves korosztályt a közösségi oldalak fényes-mázas fényképeinek hamis világába, illetve azon keresztül a pszichoterapeuta kanapéjáig és vissza.

A statisztikák azt mutatják, hogy a jelenlegi fiatal nemzedék hajlamos három betegségre, amik a következők: „hitel”, „étel”, „alkohol”. Vegyük a hazámat, Ausztráliát: a lakosság átlagos adósságindexe 14,1%, de ha a fiatalokat (24-35 éves) nézzük, akkor több mint 20 százalékuk a kölcsönök miatt eladósodott. Az ausztrál nők több mint fele helytelenül táplálkozik és keveset mozog; a 16-24 éves korosztályban még tragikusabb az ez a szám; megdöbbentő 72%. Ami az alkoholt illeti, az ausztráliai 14 éven felüli fiatalok csaknem egyötöde már az egészségre veszélyes mennyiségű italt fogyaszt, és a lerészegedést tekintve a fiatalok minden korábbi generációt leköröznek. A futurológusok (jövőkutatók) az élet halhatatlanságát jósolják e generáció számára, de eközben ez a korosztály mindent megtesz annak időtartamának lerövidítése érdekében. Ha sikerrel járnak, akkor ez lesz a történelemben az első alkalom, amikor a fiatalabb generáció életkilátásai, várható élettartama csökken az előző generációkéhoz képest. De honnan is származik ez a depresszió, a mámor utáni vágy és az egészségtelen szokások?

Nagyon egyszerű: azt sugalmazzuk nekik, hogy a boldogság a fogyasztásban rejlik. Azt mondjuk nekik, hogy ha nem kapjuk meg azt, amit akarunk, akkor boldogtalanok leszünk. Tehát, ha megkapjuk azt, amit akarunk, akkor boldogok leszünk! Míg a valóságban kiderül, hogy ez teljesen másképp van, azaz miután az alapvető szükségletek kielégítésre kerültek, minden teljesült vágyunkkal együtt valahogy mégis boldogtalanok leszünk. Miért? Mert a vágyak nem állandóak, az elégedettség gyorsan elmúlik, és nem lehet egyenlőség jelet tenni a boldogság és az öröm közé.

Bármi is legyen a vágyunk, akár egy új divatos kézitáska, akár egy izmos, jóképű férfi, hollywoodi mosollyal, vagy valami teljesen más, mondjuk az utolsó szelet tiramisu-torta, azok nagyon álnokok. A vágyak akkor merülnek fel, ha nincs meg valamink, de az öröm nagy része a várakozásból származik. A csúcs abban a pillanatban következik be, amikor elérjük a kívánt dolgot. És akkor mi történik? Bekövetkezik az elkerülhetetlen hiányérzet. Az öröm befejeződött, véget ért, de túl sok emlékeztető maradt vele kapcsolatban: egy a szekrényben, másik a polcon, az ágyban vagy a derekunkon.

De ez még messze nem minden. Valójában szinte semmit sem akarunk abból, amit szeretnénk. Nem magát a „végterméket” akarjuk átvenni, magunkénak tudni. Ehelyett büszkén igyekszünk mások csodálatát, elismerését keltenünk. A legtöbb vágynak státusz-jellege van. Nem hiszed? Ezután végezz csak egy gondolatbeli kísérletet: képzelj el valami nagyon értékes dolgot. Például egy nagyon divatos ruhát, egy ebédet egy szuper drága étteremben vagy egy luxusautót. Képzeld el, hogy senki sem fogja megtudni, hogy mindez neked megvan. Vajon akkor is megvennéd ezeket a dolgokat?

A régmúltban a szerénységet erénynek tekintették, és a látványos pompát elítélték, mert egész bűnök sorozatát eredményezte: az irigységet, a torkosságot, a kapzsiságot, a büszkeséget. De azóta minden megváltozott, de mondhatjuk nyugodtan, a feje tetejére állt. Most, ha egy esemény nem vált ki azonnal lelkes reakciót a közösségi hálózatokon, úgy tűnik, hogy egyáltalán meg se történt. Az emberek jobban törődnek azzal, hogy hogyan lehet jó fényképeket készíteni és több like-ot szerezni, mint magával az eseménnyel. Ma azt és csak azt értékelik a legjobban, ha valaki minél inkább reflektorfénybe helyezi magát. A büszkeség és hiúság erényekké, a szerénység hátránnyá vált.

Elsőre talán ez nem is olyan ijesztő!? Az öngyilkossági statisztikák és a depresszió, mint járvány azonban az ellenkezőjét mutatják. Valószínűleg jó lenne egy kissé visszatekinteni, hiszen az összes recept megtalálható a múltban. Platón és Arisztotelész szinte mindenben ellentmond egymásnak, kivéve egy dolgot: mindketten úgy gondolták, hogy csak az erényes élet teheti boldoggá az embert. 1621-ben Robert Burton „A melankólia anatómiája” című csodálatos munkájában javasolta az alábbi receptet: „Ne légy magányos, ne légy tétlen.” Igen, ezt te magad is tudod. Barátkozz és légy tevékeny!

Boldogtalanok vagyunk, miközben fogságban tartjuk magunkat, saját kicsi vágyainkat követjük, hajszoljuk. Ami azonban valóban boldoggá tesz minket, az túlmutat a saját személyiségünkön, az valami sokkal nagyobb volumenű, fennköltebb.

Az orvos és filozófus Raymond Tallis felépítette az emberi vágyak hierarchiáját: az alsó szint az étel és a hajlék, a következő az öröm, a harmadik a dicséret és a státusz. A negyedik, a legmagasabb szintű művészet, a szellemi élet és küldetés. Teljesen nyilvánvaló, hogy minél alacsonyabb szinten áll valaki, annál egyszerűbbek a vágyai is, annál könnyebb kielégíteni őket és annál gyorsabban ér véget. A fenntartható boldogságot csak a legfelső szinten lehet elérni. Az öröm csak a legmagasabb szintű éhségnek nyújthat kielégülést; ez pedig az értelem keresése.

És mi éppen ezt nem tudtuk megmagyarázni a gyermekeinknek. A boldogságot lehetetlen megvásárolni. Nem akkor következik be, ha kielégítjük a vágyainkat, megkaptuk a kívántat, megszerezünk valamit, élvezünk valamit. A boldogság nem jog. És nem egy termék. (És ugyanakkor a boldogtalanság vagy a szomorúság nem bűncselekmény). A boldogság az élet értelmének koncentrált keresésekor jelentkező melléktermék. Ha szerencséje van valakinek, akkor olyan módon fog tevékenykedni, mint Platón, aki a filozófiát az összes foglalkozás legfontosabbjának nevezte.

Az infantilis vágyak kielégítése nem a boldogság. Az embereknek, mint a teljes kultúrának, az egyszerű vágyaktól a komplexebbekké kell fejlődniük, amíg nem találnak egy magasabb rendű célt, és ezzel együtt nem találják meg magát a boldogságot. Sokkal jobb lesz, ha a gyerekek abbahagyják a karrierjük építgetését, és megpróbálják összekapcsolni a munkájukat a meggyőződésükkel. Ez lesz a legkedvezőbb számukra. És te, szeretnél te is boldog lenni?

Elizabeth Farrelli, 59 éves író, tanár, a The Sydney Morning Herald újságírója.