Rántott káposztaszeletek – Tuti kedvenc lesz!

A tradicionális bécsi szeletet mindenki ismeri, ez nem más, mint vékony szelet marha- borjú- vagy sertéshús kirántva. De talán kevesek gondolnák, hogy ezt az ételt el lehet készíteni hús nélkül is! Ezt az elvet követve a bidista.com jóvoltából most egy olyan recept kerül bemutatásra, amiben fiatal káposzta helyettesíti a húst. Ehhez a recepthez ráadásul olyan fonnyadt káposzta is megfelel, amit salátához már nem szívesen használnák fel. Nyugodtan használjuk fel tehát akár az ilyen káposztát is, plusz még néhány hozzávalót. Kezdjük hát!

Hozzávalók:

  • fejes káposzta (1 kg-os)
  • 3 db tojás
  • zsemlemorzsa 5 dkg
  • só ízlés szerint
  • napraforgóolaj
  • feketebors ízlés szerint

Elkészítése:

  • Vágjuk fel a fejes káposztát szeletekre úgy, hogy a szár egy-egy darabja rajtamaradjon, ezzel az eljárással a levelek nem esnek szét.
  • Forraljuk az így kapott káposztaszeleteket sós vízben 5 percig, majd egy tésztaszűrőn csöpögtessük le.
  • Verjük fel a tojásokat, sózzuk, borsozzuk. Egy külön tálba öntsük bele a zsemlemorzsát.
  • A főtt káposztaszeleteket forgassuk előbb a tojásba, azután a zsemlemorzsába, majd újra a tojásba. Forró olajban süssük őket mindkét oldalon aranybarnára.

A kisült káposztaszeleteket tálalhatjuk tejföllel, fokhagymával vagy akár egyéb zöldségekkel is. Igazi finomság, ezért érdemes megosztani a barátokkal, ismerősökkel is!