Többször próbáltam már pizzát sütni, de ez lett életem legfinomabbja!🤤🍕

A gyerekeim imádják! Van hogy 2 adagot gyurok be, és előre félig lesütöm a tésztakorongot és berakom a fagyoba, igy ha gyorsan kell előkapom es 10 perc alatt kész a pizza vacsi.

A pizzatésztához:

  • 50 dkg liszt,
  • 1 csomag szárított élesztő,
  • 1 kávéskanál só,
  • 3 evőkanál étolaj,
  • 2.5 dl víz,
  • Feltét ízlés szerint.

Elkészítés:

A tésztájához a lisztet elkeverjük a porélesztővel és a sóval.

Hozzáadjuk az étolajat és a vizet, majd alaposan eldolgozzuk a tésztát. Akkor jó, ha már nem ragad és ruganyos.

A pizzatésztát letakarva fél órára langyos helyre tesszük pihenni, kelni.
A sütőt 210 fokra előmelegítjük.

Egy tepsit sütőpapírral bélelük, belesimítjuk a megkelt tésztát. Vékonyan megkenjük a paradicsomszósszal, majd meghintjük sóval és az oreganóval.

Ráhalmozzuk a feltétet igény szerint.
(Én alulra tettem egy pici sajtot, arra kockára vágott kolbászt , felcsíkozott bacon és felvágott, ananász és végül újra sajt.)

A forró sütőben toljuk a pizzatésztát 20-25 percig alsó-felső légkeverésen sütöttem , majd még 5 percig csak alsó sütésen és leraktam a tepsit a sütő legaljára. (Így a tészta jó ropogós lett, mi úgy szeretjük, de ez elhagyható.)

Siposné Tőkés Szandi konyhájából!

Sándorné Bödők
Nálunk is ez készült ma, hasonló arányokkal.😋😋

Ágnes Máté
Köszi a receptet ezer éve keresek ilyen jó részletes leirással🌹😊