Egy idő után valamennyiünk rájön arra, hogy nem tudunk mindenki számára szerethetõek lenni. Bármit teszünk, bárhogy viselkedünk, mindig lesznek, akiknek nem leszünk szimpatikusak, akik éreznek bennünk valami visszataszítót. Ez természetes dolog, el kell fogadni, végtére is mi sem szeretünk mindenkit. Van, aki ki nem állhatja a szomszédját, vagy a sarki zöldséget, mások egy közszereplőtől másznak a falra. Sokan vagyunk, sokfélék.
Ami igazán érdekes, az a motiváció. Miért utál minket valaki? Mi vesz rá arra másokat, hogy szánt szándékkal ártani akarjanak nekünk? Ez sokszor érthetetlen. Mi tehetünk róla, vagy a másik emberrel van probléma? Esetleg is-is? Nehéz egy ilyen helyzetet elfogadni, belenyugodni, és nem harcolni ellene. Komoly érettség, és érzelmi intelligencia kell ahhoz, hogy lerázzuk magunkról a rosszindulatú, ártó szándékú embereket.
Amit azonban érdemes leszögezni: Aki minket támad, abból jön a harag, a düh, a gyűlölet, és minden egyéb negatív, az életet megmérgező érzés, és nem belőlünk. Ezek az érzések nem a mi érzéseink, ne vegyük át őket, ne akarjunk rá ugyanazokkal az eszközökkel válaszolni, mert akkor magunkévá tesszük ezeket a negatív energiákat.
Minden negatív, ártó szándékú dolog végül arra száll vissza, aki másnak szánta őket. Aki bánt, boldogtalan, és magát és bántja. Aki kiegyensúlyozott, és boldog, az nem irigy, nem támad, és nem bánt. Próbáljuk meg higgadtan kezelni az esetlegesen ellenünk irányuló negatív indulatokat, támadásokat, ne merüljünk el a harag mocsarában!
