Úgy gondolod, az életed pocsék? – Vegyél egy kecskét! Van is egy ilyen zsidóvicc.
Elmegy a rabbihoz az egyik „szenvedő”, és mondja neki:
– „Uram, könyörülj! A házam kicsi, a gyerekem sok, az idős anyám a karjainkban, lélegezni sincs helyünk, nemhogy élni!”
– „Vegyél egy kecskét!” – mondja a bölcs rabbi.
– „Milyen kecskét?”
– „Milyet, milyet? Igazit! Olyat, amelyik mekeg és amelyiket meg lehet fejni…”
– „És hová kössem ki ezt a kecskét?”
– „Egyenesen magadhoz, a házba. Aztán meglátod, mi fog történni.”
A „szenvedő zsidó” vett tehát egy kecskét, élt tovább, de minden úgy maradt, ahogy volt: az öreg anyja, a sok gyerek, lépésnyi hely sincs a házban és még a kecske is ott mekeg egyfolytában, de legalább meg lehet fejni.
Megy tehát a „szenvedő zsidó” újfent a rabbihoz és mondja neki:
– „Rabbi, én megőrülök! Ezt az életet már nem lehet cérnával bírni! Elegem van! Mit tegyek?”
– „Add el fiam a kecskét!”
Mit tehetett volna mást, eladta a kecskét és rohan a rabbihoz:
– „Rabbi! Ezt a boldogságot! Micsoda jó immáron a kecske nélkül!”
A morgolódók is vehetnek maguknak egy kecskét! Rosszul élsz? Meg akarsz betegedni? Ha beteg lennél, könnyebb lenne az életed? Vagy ha eltöröd a lábad, vagy az autódat törik össze, vagy ha egy szeretted meghal? Esetleg ha az őrületbe kergetnek a szomszédjaid? Gondot akarsz magadnak? Mert ha igen, Isten megadja neked, és utána hiába mondod: „Uram, de jó volt korábban, ennél még tegnap is jobb volt.” „Az volt az igazi szerencse!”
Kedves barátaim! Nem kell állandóan morgolódni! Egy egyedülállóan tökéletes világban élünk. A világ hihetetlenül szép. Egy egészséges, kényelmes világban élünk, amelyben az egyéni jogokat tiszteletben tartják. Senki nem fog elragadni minket a nyakunknál fogva, hogy erőszakkal rabszolgaként éljünk. Senki nem kényszerít bennünket arra, hogy azt tegyük, amit nem akarunk. Szinte körüludvarolnak minket, és minden rendőr, aki a régi időkben egy jót a fejedre csapott volna, azt fogja mondani: „Tisztelt állampolgár! Kérem, mutassa be az iratait! Legyen olyan kedves, jöjjön ide!” Egyébként nem fognak velünk beszélni, mert félnek. Mindenki attól fél, hogy válaszolnia kell. Szóval mit morgolódunk, mire vágyunk még?
Mi minden kellene az embereknek, hogy abbahagyják a morgolódást? Mit kellene neked adni ahhoz, hogy végre elégedett légy? Na, gyerünk, erőltesd meg a fantáziádat! Mondjuk, elküldenek a Karib-tenger egyik szép szigetére, adnak egy jachtot, egy házat és három hónapig annyit eszel, iszol, amennyit csak szeretnél. Boldog lennél ott? Maximum két napig. És később? Később a homok szúrós, a nap forró, az ananász íztelen, a motor a hajóban nem működik… Újra ugyanazok a szólamok. Minden újra rossz lesz. A rossz embernek mindenhol és minden rossz. Egy jó embernek pedig minden mindig jó.
Nem hallok mást, csak panaszt, méltatlankodást, nyafogást, minden áldott nap, reggeltől estig. Mint minden pap, belefáradtam a nyafogásba. Miért nem adunk inkább hálát az Istennek? Miért mész a templomba, Isten szent házába, a Mennyek kapujához, Jákob létrájához, ha ott csak panaszkodsz és siránkozol? Miért folytatod Jákob létrájánál térdelve: „Adj nekem …! Adj nekem …!” Miért nem köszönöd inkább meg azt, amid van? A hála a legjobb gondolat a csüggedés, levertség ellen. Hála-adás. Meg kell tanítani az embereket vallani és hirdetni: „Hagyjunk fel az állandó kéréssel, köszönjük meg azt, amink van és adjunk hálát ezért Istennek!”
Együnk jókat. Mint ahogy az őseink is tették! De ha ezek az ősök most feltámadnának a koporsójukból, és leülnének a mi az asztalunkhoz, és megnéznék azt a savanyú arcot, amivel mi ülünk ott, biztosan azt mondanák: „Nos, testvérem, te a paradicsomban élsz!” Főleg, ha belemerülhetnének a fürdőkádba, fél órácskát megpihenve a forró vízben és a szappanhabban, vagy bekapcsolnák a televíziót és dalokat hallgathatnának… egészen biztosan azt a kérdést tennék fel: „Mivel érdemeltek ki ilyen nagyszerű életet? Mi a IX., X., XI., XV., XVIII. … században teljesen más módon éltünk, és nem morgolódtunk. Örömmel rágcsáltuk a száraz kenyeret és örültünk.”
