Tökéletes pizza házilag

pizza

Ma már egyre kevesebben esznek mirelit pizzát, ezzel szemben szerencsére egyre népszerűbbek az otthon, házilag készített tésztából sütött változatok. Aki már rutinosan készíti, annak gyors és egészségesebb megoldás, mint a fagyasztott verzió, sőt a tésztát is lehet variálni, például igény szerint gluténmentesen készíteni.
De mégis hogyan készítsük el az autentikus pizzát házilag? Először is álljon itt egy klasszikus tészta recept, aztán beszélünk az egyéb hozzávalókról, szószról és feltétekről.

Pizzatészta recept

  • 30 dkg kenyérliszt (BL80)
  • 30 dkg finomliszt (BL55)
  • 3 dl langyos víz
  • 2 dkg friss élesztő
  • 70 g olívaolaj
  • 2-3 teáskanál só
  • 1 evőkanál kristálycukor

A langyos vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, majd felfuttatjuk (kb. 20-30 perc). A többi hozzávalót összekeverjük egy tálban, majd hozzáadjuk a felfuttatott élesztőt. Az elektromos robotgép dagasztókarjának a segítségével vagy akár kézzel simára, ruganyosra dolgozzuk a tésztát. Akkor jó, ha már fényes lesz a tészta. A tetejét kenjük be vékonyan olajjal, takarjuk le és kelesszük a duplájára (kb. 35-45 perc). A tésztát osszuk szét öt egyenlő kis cipóra, és formázzuk kézzel vagy nyújtófával kerekre. Rakjuk sütőpapírral kibélelt sütőlapra, de a legjobb a pizzakő, amelyet hagyományos sütőbe is betehetünk. Kenjük meg az ízlés szerinti szósszal, rakjuk rá kedvenc feltétünket, és tegyük 220-230 fokos előmelegített sütőbe. Addig süssük csak, amíg a tészta széle épphogy barnulni kezd.

Mire kell figyelnünk a pizzatészta elkészítésekor?

A pizzatésztához való lisztet – legjobb, ha finomlisztet és kenyérlisztet vegyesen használunk – szitáljuk át, mert így nagyobb térfogatú, levegősebb, puhább és lágyabb tésztát kapunk majd. Az élesztőt a használat előtt legalább fél órával vegyük ki a hűtőből. Folyadékként lehetőleg használjunk langyos tejet vagy tejfölt, így még finomabb lesz, de a sör is nagyon jó ízt ad neki, levegősebbé is teszi. Ha végképp nincs otthon egyik sem a felsoroltakból, akkor természetesen megfelel a langyos víz is. A tésztát hagyjuk legalább a kétszeresére megkelni, mielőtt formázni kezdenénk. Csak előmelegített, forró sütőbe tegyük be, különben összeesik. Persze sokféle alaprecept létezik, ezért jó, ha kikísérletezzük a számunkra legmegfelelőbbet.

A klasszikus pizzaszósz és különféle feltétek

Hogy mi szükséges a legjobb olasz pizzériákban kóstolt pizzák szószához hasonlatos szószhoz? Paradicsom, só, bors és bazsalikom, oregánó, de akár rozmaring is. A paradicsomszósznak egy milliméter vastagságúnak sem kell lennie. Ahogyan egy kanállal rákenünk a tésztára, foltokban kerül rá a szósz, nem kell teljesen beteríteni vele a pizzát, akár fehér részei is maradhatnak. A sütés során elterül majd a paradicsomszósz a pizzán, nem kell aggódni a mennyiség miatt, eláztatni pedig főleg nem kell, sőt az kifejezetten egy hiba.

Beszéljünk kicsit a sajtokról. Fantasztikus például a friss, folyós burrata a pizzán, vagy éppen a fior di latte. Persze nem mindegy, hogy ezeket honnan szerezzük be, ne feledjük, nagyon fontosak a minőségi alapanyagok! Ha nem áll módunkban az előbb említett sajtokat beszerezni, akkor alkalmazhatunk elérhetőbb megoldásokat is. Mozzarellából kapható akár tömbös kiszerelés is, ami a pizza tetejére reszelve igazán finom végeredményt biztosít. Ha füstölt sajtban gondolkodunk, inkább utólag szórjuk rá a pizzára, miután az már megsült, különben megéghet. A parmezánt vagy Grana Padano sajtot szintén a már megsült pizzára tegyük!

Igazán különleges megoldás a kesernyés márványos sajtok használata, a jó öreg gorgonzola például mehet a sütőbe, gyönyörűen ráolvad a pizzára. Az erős ízű sajtokat okosan adagoljuk!

Mi a helyzet a sonkákkal, szalámikkal? Ha olyan nemes alapanyagunk van, mint egy vékonyra szelt, érlelt sonka, az garantáltan megég a sütés során, ezért csakis a kész, de még tűzforró pizzára tegyük rá. A főtt sonkánál is lényeges szempont, hogy a szaftos puhasága megmaradjon. Már más a helyzet a baconnel és a szalámival. Ezek a puha, zsíros felvágottak kisülnek, és ropogósak lesznek, ezért nyugodtan mehetnek a pizza tetejére.

A zöldségekről se feledkezzünk meg! Talán a gomba a legnépszerűbb, érdemes kis fokhagymás olajon rövid idő alatt megpárolni, majd szűrőben lecsöpögtetni a tésztára helyezés előtt, így nem áztatja el a pizzát. De kipróbálhatjuk nyugodtan az articsókát is, ami szintén ízletes lehet egy finom sajttal párosítva.