A nagymamáink semmit nem dobtak ki, náluk az újrahasznosítás is működött. Az olyan lábasokba és fazekakba amelyeknek lepergett a zománcuk muskátlikat ültettek, a rossz harisnyát csíkokba felvágták majd a szőlőt kötözték át vele. A hársfa virágát felakasztották a lakásban, illatosítóként is szolgált, bár finom tea is készült belőle.
A megmaradt ételből más fajta ízletes ennivaló készítettek vagy, ha nem akkor az ételmaradékot a kutyának, macskának adták.
Tavasszal kiszedték a párnából, a paplanból a gyapjút, átmosták, leszedték róla a szöszt majd olyan helyre tették ahol szellőzött és ahol a házilag készített szappan illata bejárta az egész helyiséget.
A nap végén amikor befejezték a munkát a kertben, a mezőn akkor kiültek a ház elébe a kis padra a vasvillára könyököltek, beszélgettek, kötötték télire a pulóvert, vastag harisnyát, sapkát. A ruhákat többen viselték előbb a családban lévő nagyobb gyerekek, majd amikor ők kinőtték azt akkor pedig a kisebb gyerekek.
Amikor a harisnya lyukas lett akkor nagyanyáink megstoppolták azt, az ingeket hímezték, a cipőket megjavították. Ennyire értettek a nagyszüleink mindenhez, mindent megjavítottak, a ruhákat, a szekeret, a házat, a gyerekek könnyeit egy öleléssel és egy darab frissen sült meleg kenyérrel. Nagyanyáink a kenyeret a kirepedezett kezükkel dagasztották.
A családi vitákat egy asztalnál ülve, füstölt csülökkel készült káposztával csillapították, a fájdalmat mindig megélték, elraktározták majd emlékekké alakították. Az ő idejükben még tudták, mit és, hogyan lehet megjavítani.
