Immáron tíz éve figyelem, hogy a szülők miként vállalnak magukra túl sok felelősséget, melyet nyugodtan átadhatnának gyermeküknek is. Ez mostanában mintha divattá vált volna! A gyermekkel együtt írni meg a leckét szinte a 9. osztályig, berámolni az iskolatáskájába, megtudakolni a többi osztálytárstól a házi feladatot, mindenféle képességfejlesztő foglalkozásra íratni hat hónapon keresztül, az iskolai évek alatt minden héten szakkörre járatni, miközben a gyermekeknek valójában nincs is gyermekkorra. A mai szülők túl sokszor választanak és döntenek a gyermekük helyett. Ezenkívül különféle tetszetős ürüggyel próbálják meg irányítani a gyermekük életét.
A BIDISTA magazin most olvasói elé tárja azt, amit igazából sok szülőnek kellene elmondanom: hagyjuk a gyermekünket egyedül boldogulni és inkább a saját életünkkel foglalkozzunk.
Nemrégiben beszélgettem iskolás gyermekek szüleivel, és azzal a ténnyel szembesültem, hogy sok szülő a gyermekek házi feladatán keresztül ismeri egymást (6. osztályos diákokról van szó!). Ugyanakkor panaszkodnak gyermekeik függetlenségének hiányára.
Nem emlékszem, hogy gyerekkoromban a szüleim összegyűjtötték volna nekem az iskolatáskába való dolgaimat, vagy tudták volna, mi a házi feladatom, vagy szakkörökre vittek volna. Nem emlékszem olyanra, hogy kiválasztották volna helyettem, hogy melyik szakkörre menjek. A szülőknek megvolt saját életük. És mi így megtanultuk a függetlenséget.
Sokszor hallani, hogy a társadalom „gyermekközpontú” lett. Az egész család kizárólag a gyermekek érdekei szerint épül fel és működik. A gyermek az élet értelme és a fény az éjszakában. A férfi és a nő egy csapatban játszanak a gyermek felneveléséért folytatott küzdelemben, illetve a gyermek kénye-kedvének kegyes kiszolgálói. Közben teljesen megfeledkeznek arról, milyen „férjnek” és „feleségnek” lenni. És ami a legfontosabb, ezek a szülők úgy vélik, hogy ily módon boldoggá teszik a gyermekeket, és így biztosítják számukra a legboldogabb gyermekkort.
Az ilyen családokat elnézve szeretném elmondani ezeknek a szülőknek: hagyják már békén a gyermeküket, mert pont ezzel teszik pokollá az életüket!
Sok szülő azzal magyarázza meg ezt a fajta viselkedést, hogy így gyermekeik élete sikeres, lehetőségekben gazdag lehet. Minden azért történik úgy, ahogy, hogy végül gyermekeik boldog emberekké váljanak. Végtére is, a szülőknek nincs saját boldogságuk, ezért akarják olyan kétségbeesetten gyermekeiket boldoggá tenni.
Csak azt felejtik el, hogy nemcsak a boldogságot kell megtanulni, hanem azt is, hogy hogyan érezzük magunkat valóban boldognak. És ez az igazi művészet! A gyermekek mindig a szülő példáját veszik át. Pontosan a szülőktől veszik át a sztereotip viselkedési formákat, az élethez való viszonyukat. De mit tanulhatnak a gyermekek az ilyen a szülőktől? Meg fogják tanulni, hogyan temetkezzenek bele a munkába, hogyan vállalják túl magukat, illetve megtanulják, hogy a világ riasztó és bizalmatlan hely, de azt, hogy hogyan legyenek boldogok és elégedettek, azt nem tanulják meg. Már csak azért sem, mert nincs, aki ezt számukra megtanítsa, hiszen maguk a szülők se tudják!
„Ne neveld a gyermekeket. Ez teljesen mihaszna tevékenység, hiszen mindig rád fognak hasonlítani. Először neveld meg magad.” [Angol közmondás]
Ha te sem szeretnéd, hogy a gyermeked is ugyanazt az életet élje, mint ami a tiéd, akkor először a saját életedet tedd rendbe. „Tedd” magad boldoggá, és gyermeked is boldoggá válik. Meglátod, nincs is szükség a millió szakkörre és iskola utáni különfoglalkozásra. Ha megtanulsz felelősséget vállalni a saját életedért, és nem hárítod ezt a felelősséget az országra, a főnöködre, a párodra stb., akkor a gyermekek is megtanulják, hogyan kell önállóan megírni a leckét, bepakolni az iskolatáskába stb. És ekkor minden rendben lesz a gyermekekkel!
Van egy másik rejtett indíték is azzal kapcsolatban, hogy a szülők miért próbálják meg megadni a gyermekeiknek azt, amitől az ő gyermekkorukban megfosztották őket. Gyakran ez egy öntudatlan kísérlet a gyermekkori hiányosságok ellensúlyozására. Aztán hogy mit szeretne a gyermek, szeretné-e egyáltalán, sokan elfelejtik megkérdezni. Az „Úttalan út” című film éppen erről szól, érdemes megnézni. Jól látható, hová vezethet ez a fajta hozzáállás.
Vagy éppen ellenkezőleg, állandóan megkérdezik a gyermekeket, mit szeretnének, majd ezeket a vágyakat fanatikusan teljesítik. Mintha a szülőknek csak egyetlen életcélja lenne, éspedig, hogy kedvébe járjanak gyermeküknek. Miközben maguknak nincsenek saját céljaik és gondolataik.
Nem tudjuk gyermekeink életét élni, és nem menthetjük meg őket a hibáktól, kudarcoktól sem. Mindenkinek saját elkövetett hibáiból kell tanulnia. És amikor szükségtelenül igyekszünk védeni őket, akkor megfosztjuk őket attól a lehetőségtől, hogy saját hibáikon keresztül tapasztalatokat szerezzenek, nem hagyjuk őket felnőni és felismerni a saját lehetőségeiket. Ötlet nélküli, gyermekes lényeket hozunk így létre, akik nem tudják, mit akarnak, nincs saját véleményük és életfelfogásuk.
Ismétlem: amennyiben a szülők boldog és sikeres gyermekeket szeretnének felnevelni, akkor hagyják őket egyedül boldogulni és inkább ők is élvezzék az életet!
Szülőként keressük meg a saját érdeklődési körünknek megfelelő dolgokat. Keressünk valamit, ami boldogabbá tehet minket, mert a gyermekeknek boldog szülőkre van szükségük. Élj elsősorban magadnak és csak azután a gyermekeidnek!
